Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai EgyesületeA Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete (MASZRE) 2001. XI. 20-án alakult reprezentatív közös jogkezelő társaság, melynek működését a Szerzői Jogi Törvény, valamint a Szerzői joghoz kapcsoló jogok közös kezeléséről szóló XCIII. törvény (Kjkt) szabályozza. A MASZRE feladata, hogy a magáncélú fénymásolással történő sokszorosítás miatt elszenvedett károk kompenzálására reprográfiai jogdíjat fizessen a magyar szerzőknek és a műveiket gondozó, részesedésre jogosult hazai kiadóknak. |
FELHÍVÁS
A MASZRE (Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete) felhívja a szak- és szépirodalmi szerzőket (fordítókat, valamint jogutódaikat), azaz a reprográfiai jogosultakat, hogy a 2016-ban Magyarországon megjelent műveik bejelentésével, valamint a kifizetéshez szükséges adataik közlésével járuljanak hozzá műveik nyilvántartásba vételéhez, a jogdíj folyósításához.
Az Egyesület Felosztási Szabályzata értelmében minden olyan szerző, fordító és jogutód (természetes személy) jogosult reprográfiai jogdíjra, aki 2016-ban, papíralapú könyvben vagy folyóiratban Magyarországon megjelent művét 2017.december 15-ig bejelenti. A megállapított reprográfiai jogdíjat a határidőig folyamatosan fizetjük.
A kitöltött és aláírt adatlapot az info@maszre.hu vagy a MASZRE 1071 Budapest, Városligeti fasor 47-49. címre szíveskedjen postán elküldeni.
A jogdíj megállapításához szükséges regisztrációs lap megtalálható és letölthető a www.maszre.hu oldalon, a Műbejelentés címszó alatt.
A reprográfiai jogosultak személyes adatainak nyilvántartása és kezelése kizárólag a jogdíj felosztását szolgálja, az Egyesület szigorúan betartja az adatvédelemre, illetve a személyes adatok kezelésére vonatkozó törvényi rendelkezéseket.
MASZRE
1071 Budapest, Városligeti fasor 47-49.
Telefon: 343-2537